Hinni vagy nem hinni? Ez itt a kérdés....

Ahogy az fent olvasható, a tét nem kicsi. Hinni, hogy nekem is jár a jóból, vagy ragaszkodni az eddigi, "ha senkit sem engedsz közel, senki sem bánthat" stratégiámhoz?
A korábban említett M. visszatért, és jobb volt, mint bármikor.
Ráadásul a konyhaművészetem is javult.
Mikor főztem én utoljára pasinak?
Tehát, a sztori. Tegnap K. és B. átugrottak hozzám egy gyors dumcsizásra. A téma természetesen a pasikra terelődött, B. a nem létező szerelmi életét siratta, K. az épp aktuális bonyodalmait fejtegette, én pedig azon hisztériáztam, hogy ha M. azt mondta szombaton, vasárnapig még beszélünk, ugyan miért nem tartotta be a szavát?
Félreértés ne essék, nem akarok a nyakába akaszkodni, na de kéremszépen, a múltkori annyira jó volt, hogy az agyam ismétlést követelt. Meg egyéb szerveim is. Könnyen hozzá lehet szokni a jóhoz, ha kapsz belőle ízelítőt.
A nagy nyavalygás során annyit engedélyeztem magamnak, hogy tájékoztassam az urat, miszerint vasárnap van. A legirritálóbb forgatókönyv: épp két perccel azután írsz neki, hogy eltűnik chatről, majd később ugyan felmegy, elolvassa, de baszik rá válaszolni.
Nos, Senki Úrnő ezen kissé bepöccent, velem ezt aztán kurvára senki nem fogja csinálni, akkor baszd meg magad, találok én az ágyamba másik félistent ( lábjegyzet: ha egyszer valaki kipróbálja M.-et, nem hiszem, hogy mást is akarna).
A dumálás véget ért, mindannyian a lelki nyomorunktól nyüszítve levonultunk, a két grácia haza, én meg boltba nikotinért és koffeinért.
Lépcsőházban csörög a telefon, ismeretlen a szám. Senki Kisasszony nagyon kulturált, az "igen, tessék" minden helyzetben kivágható.
A telefonban mosolygós, perverz dorombolás, miszerint a hívó fél Én. A következő pillanatban leesett, ki is az az Én: az én édes kedves egoista M.-em.
Elgondolkoztam, küldjem el a picsába vagy beszéljek vele, elvégre nem írt vissza, de istenem, felhívott, ami jóval magasabb rangú társalgás mint a facebook chat.
Szóval gyors tárgyalás, ó igen, hogyne, eljöhetsz értem fél kilencre, csinos leszek, esküszöm, legalábbis igyekszem nem úgy kinézni, mint egy szakadt punk.
A telefont lerakva szó szerint győzelmi sikolyban törtem ki az utca közeén, M. és B. kissé irigy, de őszinte mosollyal hajtogatták, hogy ők megmondták, meg úgy mellékesen, basszam meg magam. Naná, nekik még nem volt részük hasonló jóban, mint M., de azért korábban szorgalmasan elmeséltem nekik, micsoda macho is az aktuális játszópajtim.
Gyorsan beszereztem a szükséges cigit és energiaitalt, és lelkesen hazajöttem összekészülni. Az öltöködést nem vittem túlzásba, minek pulcsi, a bőrkabát arról híres, hogy a téli mínuszokban megfelelő védelmet ad a hideg ellen, de ha nem is, legalább nem fogok úgy kinézni mint egy eszkimó, különben is, kocsival leszünk.
Az arcomon lévő karmolásnyomok védelme felett győzött a szépség iránti vágyam, volt bátorságom sminkelni, a hajam is belőttem amennyire így hirtelen tudtam, az egész készülődés nagyjából fél órát vett igénybe, több időm nem is nagyon volt.
Az úr sikeresen eltalált ide, kockacukrot neki, bár a hat perces késés piszkálta a csőröm. Amikor befordult a ház elé, az ablakban lógtam, de ezt a világért sem vallottam volna be, hívjon csak fel, mintha én nem azt lesném árgus szemekkel, mikor van itt.
Két perccel később nőiesen kilibbentem a bejárati ajtón, és beültem  a kocsiba.
Na, itt jött a fejtörős rész. Hogyan köszönjünk? Legutóbb az én javaslatomra három arcra puszi, totál abban voltam, hogy az csak egyszeri alkalom volt, most sima baráti esti bolyongás várható.
Na, jó lesz az most is, pusz pusz, a harmadik lemaradt, sebaj, követelte magától.
Az arcomat meglátva szörnyülködött egy sort, mondván, nem ront semmit a szépségemen, de ki az a primitív barom, aki ilyesmire képes. A téma itt indult meg, majd félúton már a kocsikról csacsogtunk, és az egyetemi emlékeivel fejeződött be az utazás. Király utcában tértünk be egy helyre, eddig még nem voltam ott, de kívűlről az üveg ajtóval és "ez egy ajtó!" felirattal mocsokmód puccosnak tűnt. Az alsó szint és a pultosok erősítették ezt a benyomásom, de feltotyogtunk a felső szintre, ahol kellemesen csalódtam. Kicsit ugyan túl puccos az én ízlésemnek, de kétségtelenül hangulatos a sötét sarkokkal és kanapékkal, bár a vihorászó vendégek kissé zavartak.
Elfoglaltunk egy majdnem telesen üres termet, csak egy másik pár volt ott rajtunk kívűl, bár nem úgy tűnt, hogy különösebben jó a hangulat náluk. Sebaj, mi elvoltunk a magunk kis kanapéján forraltbort kóstolgatva, amire M. illedelmes férfiként meghívott.
Nagyjából öt perccel később már elég egyértelmű volt, hogy nem csak én szurkolok az ismétlésnek, tizenöt perccel később pedig már lihegős csókolózás volt soron, ami fejvesztett vihorászást váltott ki a szomszédos teremben ülő tinipicsákból, akik premier plánban bámulhatták a szokás szerint elegáns M.-et. Haha, basztátok csitrik, az enyém jelenleg, szemeket el, mielőtt balhét rendezek.
A két bögre forraltbort nem követte újabb kör, pedig szerettem volna viszonozni a figyelmességet, elég nagy egyetértésben döntöttünk úgy, hogy ideje hazamenni.
Mivel korábban említette, hogy az albérlői nem díjazták a legutóbbi koncertemet, inkább a saját lakásomban való éjszakázást szorgalmaztam. Naná, bele is haltam volna, ha az ablakban ülve megint elsétál előttünk az egyik albérlő. Legutóbb nem tudtam, hogy végighallgatták az egészet.
Szóval, eljöttünk ide, a jó estét jósolta az is, hogy szuper parkolóhelyet talált.
A lakásom minden rendetlenségével és a berendezés hiányosságával együtt is elnyerte a tetszését, legalábbis azok a részek, amiket körbe tudtam mutatni. A tetováló szobám kifejezetten tetszett neki, főleg az egészalakos tükör, ahova jó szokása szerint felkent, és elkezdte bontogatni a ruháimat.
Az ágyban kötöttünk ki, jó pár órával később volt az egyik kedvenc részem. A sokadik menet alkalmával elkapta a tarkóm, magához rántott, és rohadt szexi, rekedtes alfahím hangon feltette a kérdést: kié vagy?
Ember, ott és akkor, minden önállóságom és rebbellis hajlamom dacára semmi más válasz nem jutott eszembe, mint: a tiéd.
Az ominózus kérdést ma délelőtt megismételte, gondolom, biztora akart menni.
Tehát, a tegnap este, még mindig. Emberek, az a pillanat: a lakás gyertyafényben úszik, apró lángok minden stratégiai ponton, mi az ágyban fekszünk egyetlen közös takaróba burkolózva, könnyed, ellazult csevely, lusta hangulat, cigi, Jim Beam whiskey üvegből, M. félsötét profilja. Komolyan, ha valaha is filet csinálok, ez tuti benne lesz.
Estére teljesen kimerített, az a fajta kellemes fáradtság, ami után olyan jó érzés elnyúlni rajta, és pihenni. Furcsa, hogy annak ellenére, milyen örömmel fenekel el, és vesz birtokba teljesen, szinte öntudatlanul simogatott folyamatosan. A hajam, az arcom, a nyakam, a vállam, az oldalam, a csípőm, semmi nem maradt ki a szórásból, szexuális szándék nélkül, inkább mintha élvezné, hogy hozzám érhet.
Nem emlékszem, miről álmodtam, csak annyi van meg, hogy Rma és valami baromság. Reggel lustán ébredtünk, na, kaptam ébresztőt, amitől egyből kipattant a szemem. Némi idővel később, mikor lényegében már csak egy ellazult, kielégült lusta macska maradt belőlem, úgy döntöttem, csinálok neki valami finomat. A kínai mellett döntöttem, nem egy bonyolult cucc, és minden kéznél volt hozzá, ráadásul épp illett is az alkatához, nincs az az isten, hogy én valami zsíros szörnyűséggel elrontsam azt a fantasztikus testet!
A kínait elkészíteni tényleg nem bonyolult, a csirkemellet összefőződ a kész alappal, aztán párolt zöldségek és rizs, szóval teljesen diétás-edzős kaja. Csakhogy elég nehéz úgy belőni az egyes részek elkészülési idejét, hogy magadból kikelve sikoltozol egy félisten alatt izzadva, vagy épp a térdén hasalsz, és számolod a fenekedre mért finom ütéseket, amik elég erősek ahhoz, hogy a bőr egy darabig rózsaszín maradjon utánuk, elégedettséget váltva ki az uralkodódból.De még ezek ellenére is, a kaja jól sikerült, M. lovagiasan eltüntette a részét, sőt, még dícsérte is, szóval valamit nagyon tudunk. Igen, többes számban: amikor épp hagyott a tűzhely előtt állni, hátulról molesztálva gondoskodott róla, hogy elfelejtsem, hogyan kell kavaragatni a lábasban rotyogó dolgokat.
Ezután sajnos már csak egy kevés közös heverészésre volt idő, mivel furcsamód már három óra volt, ő pedig fél négykor találkozott az egyik ügyfelével. Sajnálatos módon kénytelenek voltunk felöltözni és kilépni a lakásom védelméből, amivel egy csapásra odalett a meghitt légkör. De a boldogság megmaradt, esküszöm, estig vigyorogtam mint egy vadbarom.
Szóval, M. ... számíts rá, hogy kérek repetát.