Ha te megsérted a szemem, én kikanalazom a tiéd

Na ennyit a pacifikus énemről. Döntöttem. Vége, eddig tartott. Most van az a rész, hogy szabadon engedem a bennem rejlő őrültet.
Mert az úgy nem állapot, hogy szórakozni nem mehetek el anélkül, hogy egy szerencsétlen belém ne kössön. És elég nehéz úgy verekedni, hogy lefognak közben. Na, nem úgy, hogy öten jönnek rád, hanem mikor te hagyod, hogy elvonszoljanak, és az idegbeteg ribanc kiszabadul, és támad, miközben téged szorítanak, és közben magyarázzák, hogy "én nem ezt akartam".
Na, lényeg a lényeg, az önvédelem így elég nehézkes.
De én vagyok a hülye, hogy nem én ütök először. Baszki, mi ez a hülyeség nálam, hogy nem támadok? Eldobom a hülye eszméim miatt az előnyöm.
Sebaj, akkor toljunk olyat, hogy kihívom magamnak. Most ő nyert, a szememen kötés, ahol nagyon spotszerűen belekarmolt az a kis ribanc, csak a kontaktlencsém mentett meg, hogy megvakuljak. A lencse hősies önfeláldozása miatt nem tépte fel a retinámat. Ezúton köszönöm annak a földöntúli erőnek, ami azt sugallta, hogy ma szemüveg helyett kontaktlencsét tegyek be. Kösznöm, hogy nem lettem félszemű kalóz.
Ettől eltekintve a felkarmolt arcomon, orromon, a lehorzsolt könyökömön, tönkretett pólómon, és egy doboz cigin kívűl más bajom nem esett. Csak a büszkeséem szenvedett csorbát, és ez az, ami bosszant.
Szerzek egy lánckesztyűt, és kiterítem azt a szukát. Komolyan, én próbáltam nagyon higgadt lenni, de eddig tartott a türelmem.
Szóval, készülj, kutya. Lábtörlőt csinálok belőled.

Nos, újra itt. Úgy gondolom, átszerkesztem a bejegyzést, mivel miután lehiggadtam, egész más szemmel látom a dolgot. Hehe... más szemmel.
Az állítás teljes mértékben helytálló. A bal szemem teljesen vérbe borult, sajog, ahogy az alatta lévő érzékeny bőr is mindkét oldalon. A tükörben nézve is látszik, hogy a fehérje elvált, pontosan a szembogár mellett. Még mindig olyan hihetetlen, hogy egy fél milliméter, ha épp nem kontaktlencse van rajtam, akkor most nem látnék, azért, mert egy ostoba liba körömmel esett neki az arcomnak. Milyen sportszerű.
Elgondolkodtam a dolgokon, de képtelen vagyok dűlőre jutni. A hadüzenetet megírtam, természetesen az már nem tetszett neki, hogy úgy akaszkodjunk össze, hogy más nincs ott. Hogyne, úgy már nem menne, hogy szabadon mozgok, és nincs más ott. Egyértelmű.
Egyrészt visszatart a saját elmém. Megalázónak tartom, hogy húsz éves fiatal nők perlekedéssel intézzék el a problémákat. Mintha 15 éves, ostoba csitrik lennénk, akiknek az agya helyén száraz levelek zörögnek.
De akárhogy is nézem, más megoldást nem látok, hogy helyreállítsam a tekintélyem. A tegnapi átgondolt, higgat lépésem, miszerint faképnél hagytam, és inkább elmentem a rendőrségre, ma is helytállónak tűnik, viszont tudom, hogy sokak szemében ez meghátrálásnak számít. Nem akarok foglalkozni mások véleményével, de éget belülről a megalázás.
A furcsa, hogy még most sem érzek gyűlöletet vagy haragot. Megvetést, undort, szánalmat igen, de nincsenek bennem olyan ösztönök, miszerint el akarom kapni.
Viszont úgy hiszem, nem lesz más választásom. És még egyszer nem fogom megvárni, hogy az ővé legyen az első ütés.
Tehát, összegezve, kiegyezek magamban azzal, hogy keresni ugyan nem fogom, de ha találkozok vele, kénytelen leszek megtorolni a sérelmeimet. Igen, ez jó lesz. Megmarad a tartásom, nem süllyedek le az állatok szintjére.
Érzelmileg viselt meg. Az, hogy olyan emberek álltak a másik oldalra, akikért a fél karom adtam volna, miközben volt, akit csak kedves ismerősnek tartottam, és mégis sziklaszilárdan állt mellém. A világom billent félre, és furcsa elfogadni a változást.
Lehet, hogy tényleg nyafogós kis picsa vagyok, mert mindenen elsírom magam. Tudom, hogy olyan ember után sírok, aki csak hasznot húzott belőlem, de a szívem szakad bele a hiányába. Tudom hogy úgyis vissza akar majd térni mellém, és remélem, hogy nemet fogok mondani, akármennyire hiányozzon is. Ezer meg ezer balhét vállaltam magamra, hogy őt védjem, és arcul csapást kaptam viszonzásul. Többet nem akarok, nem bírok.
Na jó, inkább elmegyek, kiegyenesítem a gerincem, és kezdek valamit az arcommal, mert az igazat megvallva, mocskosul lángol.