They think i'm crazy, but they don't know the feeling....

Wááááooooooh, hű, na ez felpezsdített :D
Most mit tegyek, ha a jókislányság unalmas, és én inkább mr. Grey pártján állok?
Gyerekek, én nem gondoltam volna, hogy egy szekrénynek kenés és övvel való elfenekelés ennyire izgató tud lenni. Elég gyakran ígérgetik be nekem az elfenekelést, de ilyenben még a büdös életben nem volt részem. Miből maradtam ki, te jó isten.
Ú, izé, azt se tudom, írjam-e le, de ennek muszáj megmaradnia az utókor számára.
Szóóóval, kezdjük az elején talán.
Tegnap bementem városba ismerősökkel, de a fene se gondolta, hogy így fog végződni a nap. Fél hatkor találkoztam K.-val és Mr. Bajszszal, elmentünk kávézgatni. Egész jól eltelt az idő, jó volt a hangulat. Furcsa, hogy amennyire utáltuk egymást K.-val az elején, most mennyire jól elvagyunk. De be kell vallanom, megkedveltem most, hogy kicsit jobban megismertem. Arc a lány.
Fél kilencig elvoltunk hármasban, aztán jött a következő találkozóm, M.-mel. Egy nagyon régi, kedves ismerős, tehetséges kortárs festőművész. 14 éves koromban jártunk komoly hat napig, ezalatt találkoztunk kétszer, majd kidobtam, mondván, én erre nem vagyok eléggé megérve. Mindenesetre jóban maradtunk, és hosszú évek csendje után most megbeszéltünk egy találkozót, hogy megnézzük, mi lett a másikból.
Nos, külsőre M nem sokat változott, ugyanolyan alacsony, manószerű fiatal férfi, ahogy az emlékeimben élt, számomra semmit nem változott. A társaságát kifejezetten élveztem, hiszen nem sok olyan emberrel hoz össze a sors, akinek kellőképpen csipős nyelve van ahhoz, hogy engem tudjon überelni. De M-nek sikerült, és ennek köszönhetően nem volt túl sokáig feszült, idegenszerű a légkör.
Mivel K, mr. Bajsz és az időközben becsatlakozó LucifÚr úgy döntöttek, nem csatlakoznak hozzánk, kettesben indultunk el megnézni a kiállítását egy közeli hotelben.
Nem vagyok egy műértő, de lenyűgözött a festményekből áradó hangulat. Az egyik különösen megragadta a lelkem: a Függés című mű. Nem tudom, mi fogott meg ennyire benne, talán a képből áradó érzelmek. Semmi olyasmi nincs rajta, ami közel állna hozzám: egy totálkárosra tört BMW szalagokra felfüggesztve, egy táncos pár, és a háttérben egy férfi egy széken ülve. Mégis, teljesen elbűvölt, a többi is remek volt, de azok nem kaptak annyira el, mint ez.
Nos, negyed órás szemlélődés után elindultunk a Nappaliba,  ahol a korábbiak szerint mr. Bajsszal és LucifÚrral találkoztunk, K. időközben hazament.
Az mennyire gáz már, hogy két vodkanarancstól berúgtam :o  de komolyan, ez tőlem hihetetlen. Mindenesetre elbűvölő részeg voltam, inkább mosolygósra ittam magam, és szerencsére nem kaptam elő a néhai minősíthetetlen viselkedésem.
Kellemes beszélgetős időtöltés, vámpírfilmekről való csevely, amolyan kulturált esti program. Noha M. nem dohányzik, hűségesen jött velem, mikor cigizni mentem, és sikerült rávennem a dohányzásra is, bár a tüdejéig nem jutott el a füst. Sebaj, maga a gesztus értékelendő, hogy nem kellett egyedül etetni a rákjaimat.
Fél tizenkettő felé mr. Bajsz és LucifÚr leléptek, persze, nekik nem volt olyan kötetlen az időbeosztásuk, mint nekünk. Kettesben maradtunk M.-mel, addigra kissé becsípve.
Nem ragozom sokáig, fél órával később hosszú idő után elcsattant az első csók, majd úgy döntöttünk, meglessük a műtermét. A srác jól vezet ittasan is, nincs okom panaszra, élénk beszélgetéstől kísérve átautókáztunk hozzá.
Hát, az első, ami feltűnt, a gyönyörű antik bútorok. Kérdésemre mintegy félvállról felelte, hogy nagyjából 250 éves bútorok között festeget. Na ja, ilyen környezetben én is tudnék szépet alkotni....
A következő dolog, hogy vadul csókolózunk, ruhákat szórva szét a kis tetőtéri térben.
És végül, hogy egy szekrénynek vagyok szorítva egy végtelenül domináns úr jóvoltából, és épp megkapom a jól kiérdemelt büntetésemet a korábbi pofátlanságomért. Egy öv által.
Az éjszaka az ágyban folytatódott, olyan vad, szenvedélyes együttléttel, amilyenre mindig is vágytam. Hihetetlen teste van a gyereknek, legfeljebb Michlangelo Dávidja ér fel hozzá, bár az sem egészen. Még sosem láttam ennyire harmonikus alakot, mintha egy festő váznáról lépett volna le a hús-vér valóságba, minden porcikája tökéletesen arányos a másikkal. Elbűvölően gyönyörű.
És ez az életre kelt műalkotás olyan lángoló szenvedéllyel vett birtokba, mintha csak tudta volna, mire van szükségem, és hogyan. Szokás szerint orgazmus nélkül, de tökéletesen ellazulva, lehiggadva merültünk végül álomba, nem is emlékszem, mikor.
Nem tudom visszaadni, miért is volt ez annyira jó. Egyrészt, végtelenül izgató, persze, de tulajdonképpen a magabiztossága miatt nyugodt szívvel mertem átadni neki az irányítást. Megadta azt a fajta bizalmat, hogy aggályok nélkül hagyjam magam kiszolgáltatotta, uralt féllé tenni. Mintha most lettem volna először valódi férfival együtt, aki képes biztonságot nyújtani. A dominancia párosult a valódi vezető személyiségével. Az eredmény pedig egy hódító Adonisz lett.
Reggel pedig az újabb meglepetés. Ágybakávé. Az egyik rejtett gyenge pontom: hagyj aludni, vagy ha nem, ébressz forró kávéval.
Márpedig M. épp ezt tette, amivel egy életre belopta magát a szívembe. Furcsamód reggel is remekül elvoltunk, beszélgettünk, kóstolgattuk egymást, aztán újra és újra visszatértünk abba a szinte őrült aktusba, ami mindegy, hányszor ismétlődött, mindig tudott újat mutatni. Szenvedély, izgalom, hozzáértés, bizalom. Komolyan, nem tudom leírni.
Az elválás részemről elég nehézkes volt, szívesen hédereltem volna még abban a hófehér köntösben, mint Dionüszosz hű követője, de kényes vagyok rá, hogy csak addig maradjak, amíg szívesen látnak. M. ugyan nem győzködött, de finoman célzott rá, hogy bizony dolga van ma, amiért nem is hibáztatom. Nehéz szívvel cseréltem le a puha anyagot az előző napi ruháimra, és frissen mosott foggal, jócskán megfogyatkozott póthajjal,  kiléptem abból a házból, ahol a bűnös izgalom olyan gyönyörű festmények között mutatta meg magát nekem.
M. hazahozott, és már rongyolt is a dolgára. Elgondolkodok, vajon hallok-e még felőle, vagy ezzel lezártuk volna az ismeretségünket? Eszem ágában sincs kisajátítani, viszont a puszta társaságára még igényt tartok. A személyisége is bőven elég indok, hogy a tegnapi-mai kaland kellemes, piszkos kis emlék maradjon, ne pedig megbánandó bűn.
Tehát, most hogy meghagytam az élményeimet az utókornak, elszívok egy cigit, és készülök K. fogadására, mivel addig még le is kell fürdenem, márpedig az nem megy olyan gyorsan ilyen brutális izomlázzal.